Életemben sem tánczoltam.
Muszszáin, húzni czigány! (Czigányok muzsikálnak, s a vasasok Zajtayt tánczba ragadják).
Uram, összetörik csontom, lábam.
Hopp, hopp, lusztig. (Tánczolnak.)
Káplár. Előbbiek.
Hát ez a rend? Tüstént lóduljatok haza!
Káplár úr, káplár úr. (Mind elfutnak.)
Zajtay István, peleskei notárius.
Sándor, fia.
Hopfen, serfőző.
Fanni, lánya.
Nina, szobalánya.
Hermann, Fanni jegyese.
Baczur Gazsi.
Halmi, Savi, Keserü, Édes, Kecsei, pesti ifjak.
Sebestyén, serfőző legény.
Roth, Braun, Schwartz, polgárok.
Kávés.
Fogadós.
Pinczér.
Szinházi rendező.
Othello.
Desdemona.
Tóti Dorka.
Sötétség királynéja.
Ifjak. Lyányok. Pinczérek. Őrök. Szellemek.
Pestre hát elérkezém már,
Annyi kín után,
Tolvajok, bikák üzének,
Hortobágy sikán;
Hah! de látom Budavárát,
Mátyás király palotáját,
Elfeledve minden bajt.
Szörnyüen tánczoltatának
Vasas németek,
Majd apróra szabdalának,
Majd megöltenek;
Hah! de látom Budavárát,
Mátyás király palotáját,
Elfeledve minden bajt.
Itt vagyok, hála Istennek, annyi fatalitás után! Ni ni, ez jurátus barátom. (Leszáll.)
Isten hozta, barátom uram! Már a Zrinyiből megláttam. Lovát küldje oda, maga pedig jőjjön hozzám, míg fiát fölkeressük. Szolga, vezesd el a lovat. (Szolga elvezeti.)
Servus humillimus, édes jó barátom, a jó szerencse hozta. Hát hova viszik lovamat?
A Zrinyibe, ott jó helyen van, mindjárt megparancsolom, hogy gondot viseljenek rá, mert higye el nekem, ott nagy auctoritásom van.
Hát ez micsoda épület?
Ez a magyar színház.
Magyar színház? – Szép épület, valóban fölséges, de már itt minden szenvedésem után is szívemből kiáltom: az Isten áldja meg építőit, sokáig éljenek!
Én a paripa után látok. Hát notárius úr velem jő, vagy itt vár meg? mindjárt visszajövök.
Én addig ezt a pompás épületet szemlélgetem, mely szívemet annyira örvendezteti, hogy minden útamban kiállott kínokat elfeledém; csak siessen.
Mindjárt itt leszek.
Mossa meg lovam hátát pálinkával, szegény még csikó, feltörte a nyereg.
Meglesz. (El.)
Ezen már örülök! még theátromot életemben sem láttam, sem kívülről, sem belülről. – Vajon úgy játszanak-e ebben is, mint az a német, ki egyszer Csengerben olyan dróton járó fabábokat produkált! – Egyszer csak bemegyek. – Vajon mit játszanak ma? Ni, ni, itt egy czédula van kiragasztva; mi lehet? (Olvassa a czédulát.) Pest, magyar színház. (Az előadás dátumát mondja.) Először adatik (akadozva) «Öt-holló – vagy: ott-holló! vagy O-thelló, a velenczei szerecsen.» – De már ez sok, magyar színházban szerecsent játszani, mintha nem volna nekünk elég híres emberünk, mint Zrínyi, Hunyadi, Mátyás király, és több számtalan, aztán ha mégis nemzeti szerecsen volna, de velenczei szerecsen magyar színházban, (tovább olvas) «szomorújáték öt felvonásban, angolul írta Sák – zsákospárna, vagy Sákespeare.» No ez is valami szerecsen név. «Schlegel után németből fordította L. M.» – No ez is furcsa, angolul írták, németből fordították, és magyarul játszszák. Már szeretném tudni, miért nem adnak és írnak eredeti magyar darabokat? «Személyek: Othello velenczei szerecsen»; már megint: oda fenn nagy betűkkel, itt aprókkal. – Csak szeretném tudni, hol veszik Pesten azt a szerecsent – «Desdemona, Cassió» mind olyan pogány nevek. «Történik Velencze és Cyprus szigetében.» – No de ez már valóban iszonyúság, még csak a történet sincs Magyarországban.
Zajtay. Gazsi.
Mit olvas notárius uram?
A magyar komédia-czédulát. – Nem ismeri barátom ennek a darabnak históriáját; furcsa történet lehet.
Nem biz’ én! nem igen járok én a theátromba, s azért nem is bibelődöm az effélékkel.
Már hogy lehet az, hogy nem jár a magyar színházba, hát milyen hazafi?
Magyar vagyok, töröm a bordáját, még pedig a java. Ki tagadni meri, lecsákány-nyelezem, de abban a theátromban oly csendesen kell az embernek magát viselni, én nem oda való vagyok, nem kell nekem az a csendes mulatság, inkább a Zrinyiben egyet ferblizek, s ha valaki megharagít, olyat ütök az asztalra, hogy a poharak balétot tánczolnak. Ez a valódi komédia; aztán minap egyszer véletlen bementem, mikor épen egy korhely ficzkót produkáltak, s az épen úgy nézett ki mint én, úgyannyira, hogy az egész publikum rám mutatott és nevetett.
Talán csak vaktörténet volt! Reménylem azért, velem majd csak bejő. Ni ni, de miféle hasadék ez itt? (A színházra mutat.) Mintha a mennykő ütött volna belé!
Azon a gázcsövek, vagy mint magyarul mondják, légszeszcsövek mennek keresztül.
Miféle csövek?
Az egész theátromon ilyen csövek vannak áthuzva, s azokból levegő jő ki, ezt a levegőt meggyujtják, s azzal világítanak.
Már mit nem találnak ki még? Eddig a levegőt csak lélekzeni használtuk, s most már gyertya gyanánt égetik; de ha a levegő elég, megfulnak benn az emberek.
Azért kívülről ezeken a csőveken mindig új levegőt fújnak be.
Már megijedtem, hogy mennykőütés, mert mennykőhárító nincs rajta.
Hát hova menjünk most?
Hány az óra.
Mindjárt hét?
Hát úgy theátromba kell menni! csak eljő velem öcsém uram?
No nem bánom, notárius uram kedvéért elmegyek.
Uraim! hová mennek?
Vissza! a színház úgy tele van, hogy lehetetlen helyet kapni. (El.)
No az is ritkaság.
A szerecsent akarják látni! Ejnye be sajnálom, hogy mi is be nem férünk!
Ne féljen, segítek én a bajon. Nekem van egy hegedüs pajtásom, ki itt a theátromban muzsikál, majd beereszt az orchestrumba, csak jőjjön, notárius úr!
Azon örvendek. (El.)
Először is, ez az ebédlő! itt fog kend mindennap 12 órakor ebédre, és 6 órakor estelire teríttetni. Érti?
Értem uram, pontosan meglesz.
Csak pontosan, azt szeretem. (Félre.) Kedvem szerint valónak látszik cselédem, olyan vén mintha már Gambrinus király seréből ivott volna. (Fenn.) S még egy fontos kötelessége van kendnek, s ha abban is híven eljár, kialkudott bérét mindennap egy itcze serrel toldom meg. (Félre.) Úgy is van még sok megromlott az árvíz idejéből.
Köszönöm a tekintetes úr nagylelküségét, csak parancsoljon.
Vigyázzon kend minden a házba járó idegenre, főleg a férfiakra, hogy lyányommal egyik se beszéljen; ha valaki közelít feléje, mindjárt tudósítson engem.
Ez nagy bizalom, hogy a téns úr lyányát rám bízza; azért is méltóképen hálálom meg.
A kisasszonyba egy haszontalan ifjú szerelmes, minden lépte után ólálkodik; ez Zajtay Sándor jurátus.
Ah! ezt hallanom kell.
Mit? Zajtay? fiskálisom juratusa? Árpa és komló! csak az kellene még, hogy lyányom jurátusné legyen.
Ha mégis valami nagy családból származnék, de így csak egy szegény falusi notárius fia.
S mégis szemeit egy pesti serfőző lyányára meri vetni?
Még pedig a szívébe.
Átkozott dolog, pedig ő mindjárt itt lesz, írásokat hoz a fiskálisomtól, én nekem el kell mennem! – Tudja mit? ha az ifjú jő, rejtse el magát ezen kárpit mögé, s hallgatódzzék! ha ügyesen viseli magát, megjutalmazom. Csak vigyázzon. (El.)
Megállj, vén boszorkány! (Míg Dorka Hopfent az ajtó felé kiséri, az oldalajtón elsuhan.)
Már látom, az öreg Zajtayhoz nem férhetek, legalább fián állok boszút, s talán atyját is bele keverhetem. De vigyáznom kell, mert két próbám nem sült el, s ha a harmadiknak sem lesz sikere, a boszorkányi törvények szerint elvesztem hatalmamat. – De már jő is az ifjú, hamar lesbe.
Kész a boszúterv! Erre a banyára két okom van haragudni, először a házban minden maga akar lenni, s már urunk kegyelmébe befurta magát, pedig természetes, hogy az elsőség a szobalyányt, nem pedig a szakácsnét illeti; s másodszor, jó kisasszonyom szerelmét akadályoztatja. De mind ezért oly boszút állok rajta, mint még egy szobalyány sem tett, mióta ez a fényes hívatal feltaláltatott.
Nem lehetnék más soha,
Mint szobalyány,
Tündöklő szolgálat az
És sok észt kiván.
A kisasszony, ha szeret,
Miniszterré tesz,
Én vezérlem a szívet,
Hejh ügyes fej ez.
(A kilépő Fannihoz.) Épen jókor jő a kisasszony! jőjön ide. (Előre vezeti.)
Mi baj?
Zajtay úr mindjárt itt lesz, vigyázzon magára, ne beszéljen vele itt sokat, mert lesik, itt ebben a szobában, érti ebben a szobában, küldje őt valami ürügy alatt ma éjfélkor a pinczébe.
Éjfélkor a pinczébe.
Igen, igen, mindenre kérem, javára leend. De bizonyosan tegye. Hah! már jő Zajtay úr, én megyek.
Édes Fannim! hála az égnek, hogy láthatom! Itthon-e atyja?
Nincs.
Oh én boldog, tehát egy pillanatig szerelmemnek élhetek.
Vigyázzon, mert atyám minden perczben visszatérhet, s e fölött nem tudhatom, melyik cselédünk léphet egyszerre be kém gyanánt.
De hát ugyan mikor szólhatok már önnel szívemből, s aggodalom nélkül?
Annak is megjő az ideje! s talán előbb mint reménylené! Tudja-e mit?
Mit?
Egész házunkban nincs biztos hely, hol beszélhetnék önnel, azért írni fogok, s levelemet ma éjfélkor Sebestyéntől megkaphatja, ha a pinczébe lemegy, hol ő dolgozni fog.
S mi lesz a levélben?
Csak jőjjön – meg fog jelenni?
Kételkedhetik rajta?
Minden esetre jőjjön el. – Ezen írásokat úgy is atyám szobájába kell vinni, jőjön, megmondom okát. (Elmennek.)
Egy kis előleges boszút mindjárt állok! (Fenn.) De ni, ezen spanyol fal milyen poros! – János! Palkó! (Bejönnek.) Vigyétek ki ezt a kárpitot, s tisztítsátok meg. (El.)
Vigyázzanak, összelapulok! jaj!
Mi az ördög van itt? (Dorka kiugrik.)
Nem ördög, csak boszorkány.
Jaj, szinte ropogtak csontjaim.
Ha kásává törtek volna, sem lenne kár.
Hogy is lehetnek olyan vakok?
Hát a madám mit leskelődött a kárpit mögött?
Talán Lucziferrel volt rándevuja?
Ahhoz kenteknek semmi közök, csak lóduljanak a fallal.
Szép kisasszony! Hiszen majd adok én szerelmeskedést a pinczében. No várj notárius úrfi, hálómba kerülsz te még philosophus apáddal együtt, olyan igazán, minthogy atyám vasas német volt, és pedig trombitás. (El.)
Helyes okod, helyes okod van szívem, s ne hagyjátok azt kimondanom szemérmes csillagok! Helyes okod van! Vérét nem ontom el; s nem sértem bőrét, a hónál fehérebbet, az oly símát, mint alabástrom a sírokon! (Kardját leteszi.) De meg kell halnia, különben még több férfit csal meg. A gyertyát oltsd el, aztán – a gyertyát oltsd el. Ha eloltalak, te szolgaláng, megbánva azt, visszaadhatom-e előbbi világodat? de a tied legremekebb idoma az egyetlen természetnek, eloltatván egyszer, nem tudom hol van azon promethéusi láng, mely megújítsa világodat. – Ha rózsádat laszakasztom, soha nem adhatok neki többé életszínt – hervadni fog, de illatát még a tőn éldelem. (Megcsókolja.) Balzsami lehellet, majd nem arra fordítod az igazságot, hogy kardját törje el. – Oh még egyszer! még egyszer! (Megcsókolja.) Légy ilyen halva, úgy megöllek, s azután szeretlek. Még egyszer, utoljára! (Megcsókolja.) Ilyen bájos soha sem volt, ily gyilkoló! Sírnom kell, de gyilkos könyűket, a szenvedés Istene büntet, a hol szeret. Hah! ő fölébred!
Ki van itt? Othello?
Igen, Desdemona!
Le akarsz feküdni, kedves férjem?
Imádkoztál éjtszakára, Desdemona?
Igen, férjem!
Ha vétek van szíveden, melyért az Istent még nem engeszteléd meg, úgy imádkozzál!
Oh férjem, mit akarsz ezzel mondani?
Tedd meg, és röviden, én elmegyek, lelked ne szálljon el készületlenül. Az Istenre, nem, lelkedet nem gyilkolom meg!
Te gyilkolásról beszélsz?
Valóban.
Úgy Istenem, irgalmazz nekem!
Amen! szívemből kivánom.
Ha ez való, meggyilkolsz engem.
Ártatlanul? Csak az volna hátra.
De félek tőled, mert iszonyú vagy, ha szemed úgy forog. Félelmem okát nem ismerem, mert vétket nem tudok; de félek, azt érzem!
Gondolj bűnödre!
Szerelmem irántad, más semmi sem.
Úgy? S azért halsz meg!
A halál szörnyű, mely szerelemért gyilkol. Miért rágod úgy ajkidat? Véres bolyongás rázza át valódat. Ezek rettentő jelek, de mégis reménylem, nem illetnek engem.
Hallgass, légy csöndesen.
Megteszem; mit kivánsz?
Azon kendőt, melyet annyira becsülök, melyet neked adtam, te Cassionak ajándékozád.
Nem, lelkemre s életemre nem, – küldj értte, s kérdezd meg.
Úgy van, confrontálni kell, az asszony ártatlan.
Óvd magad kedvesem, óvd magad a hamis eskütől! halálos ágyban fekszel.
Ez a szerecsen dühében még azt sem látja, hogy felesége már fölkelt.
Igen, de nem hogy most haljak meg.
Tüstént! Azért valld meg őszintén bűnödet, mert ámbár minden kérdést esküvel fogadj, még sem irtod s távoztatod el a gyanút, mely téged elnyom. Te halálé vagy!
Hát az Isten legyen irgalmas nekem.
Amen!
Légy te is irgalmas ez életben, soha sem vétkeztem ellened; soha sem szerettem Cassiot, csak mint az Isten, és világ előtt szeretni lehet. Soha sem adtam neki zálogot.
Istenemre! én kezében láttam kendőmet! – Csalfa asszony, kővé változtatod szívemet, s azt teszed, hogy a mit cselekedni akarok, azt gyilkosságnak kell neveznem, bár áldozatnak véltem – én láttam a kendőt!
Úgy lelte valahol! és soha sem adtam neki, hívasd ide, hogy vallja ki az igazat.
Ő vallott.
Mit, férjem?
Hogy veled – társalkodott.
Hogy? nem engedett módon?
Igen.
Azt nem mondhatja.
Nem, szája néma, a derék Jágora volt bizva.
Félelmem világosodik, hogy ő meghalt.
Ha minden hajszála egy élet volna is, iszonyú haragom mind elirtaná.
Az átkozott pogány már azt is megölte.
Ő elárultatott, ah! s én elvesztem.
Még nem.
Böcstelen, siratod ön szemeim előtt!
Űzz el magadtól férjem, csak meg ne ölj!
El veled böcstelen!
Ölj meg holnap, az éjjel élni hagyj; élni.
Hah! vonakodol?
Csak fél óráig.
Az elhatározottat nem lehet gátolni.
Csak míg imádkozom.
Már késő! (Megragadja Desdemonát, s meg akarja fojtani. Zajtay ekkor hirtelen a színpadra ugrik, s kardot rántván a szerecsenre rohan).
Dühös pogány, ne bántsd: ő ártatlan.
Notárius uram! az Istenért, mit csinál?
Lóduljon az úr, hiszen ezen asszonynak meg kell halni.
Nem kell meghalnia! Tudom én, mi az igazság, én censuratus advocatus vagyok, és notárius.
Notárius uram, jőjjön, hisz’ ez asszonynak semmi baja sem lesz.
Dehogy nem lesz! hiszen ez a dühös szerecsen most is azt állítja, hogy meg kell neki halni. Ő ártatlan; ha bűnösnek tartja, indítson pört ellene ex titulo adulterii.
Uram! ez csak játék.
A mennykő üsse az ilyen játékot, hol egy dühös szerecsen, egy ártatlan magyar menyecskét meg akar fojtani.
Hagyja, hogy folytassák, menjünk.
Én magistratualis persona vagyok, nem engedhetek szemem előtt gyilkosságot. Örüljön ezen sátán képű szerecsen, hogy ilyen szép fehér asszony oly híven szereti, s becsülje meg.
Már itt jönnek az őrök.
Előbbiek. Rendező. Színházőrök.
Uram, önök a közcsendet háboríták illetlen viseletökkel, azért tessék a rendőröket követni!
Mit rendőröket! Nekem semmi közöm a renddel s őreivel, én nemes ember vagyok, és jurátus.
Kérem barátom, a felsőbbségnek nem szabad ellenszegülni.
Kövessék az urak, míg szép szóval kérem.
Mit, szép szóval? Hát máskép is merne az úr szólani? Lánczos lobogós, tüstént takarodjék, különben…
Őrök, vigyétek el ezen urakat.
Ezer diploma! engem elvinni? Hadd czensuráljam meg koponyátokat! (Emelt csákánynyal rájok rohan, s elfutnak mind, csak Gazsi és Zajtay marad.)
Az Istenért! mit csinált, hisz ez vétkes oppositio.
Csak nem fogattatom el magamat ennyi becsületes ember előtt (a publikumra mutat). Hejh még itt is leskelődik valaki. (A színfalhoz ugrik.) Takarodjatok!
Moderálja magát uram öcsém.
Én moderálni, most, midőn vitézségem kitűntetésére alkalom akadt? Úgy is mióta a magyar ifjúság olyan átkozottan művelődik, alig van esztendőnkint is egy becsületes verekedés Pesten. Notárius uram, most mi játszunk komédiát!
De én jobban szeretnék akár hol lenni, csak itt nem.
S ez még itt ólálkodik, mint egy pohos ürge. Nem lódulsz? (Csákányával a sugóra üt.) Kotródik már. Hát notárius uram hol is játszik ez a darab?
Cyprus szigetén, hol az a jó bor terem.
No hát már most mi vagyunk az urak Cyprus szigetén, s annál inkább, mivel ott jó bor terem. Két itcze cyprusit!
Ott talán nem mérik itcze számra a bort?
Nem bánom, hát két pintet.
Öcsém uram inkább iparkodjunk haza!
Nem, a szomorújátékot megzavartuk, most hát nekünk kell komédiát játszani, majd meglátja, hogy fog mindjárt tapsolni a galléria.
Menjünk haza! már lábom is úgy megmeredt a hosszas állástól.
Hát feküdjék le, hiszen ott van az ágy! De még sem hozzák azt a bort. (Fölkel.) Ugyan átkozott lusta kelnerek lehetnek Cyprus szigetén, Pestre kellene őket hozni a Zrinyibe, majd moresre tanítanám ott! Vígan notárius uram! (Zajtayt átöleli, történetből egy sülyesztőre állnak)
Ni, ni! ez a deszka alattunk ki van vágva.
Nem tesz az semmit.
De már ingani is kezd. (Sülyednek.) Seregek-ura, a föld elnyel!
Ne féljen.
A pokolba sülyedünk, vagy szerecsenországba. Oh, átkozott komédiás nép! (Elsülyednek; a föld alól). Micsoda átkozott sötétség, legalább is Limbusban vagyunk, a pokol tornáczában. Jaj, jaj – mi lesz a janitorságból? (Kiabálása elhangzik.)
Ereszszék már le azt a kortinát!
Föld alá jutottunk,
Jaj nekünk,
Pokolba hullottunk,
Elveszünk.
Ne féljen, az ördög
El nem visz.
Nincs már a színházban
Többé víz.
Jaj de félek, hogy még
Bezárnak.
Ne féljen már többé
Nem bántnak.
Hát hogyan menekszünk?
Jőjjön ki. (Kibuj.)
Itt vagyok! Hol lehet
Elmenni?
A földön vagyunk mi
Ismét hát,
Ki látott ily bolond
Komédiát?
Notárius uram! ideje haza menni, már a kortinát is leeresztették.
Hát merre menjünk?
A merre jöttünk. (Lemegy az orchestrumba.)
Én bocsánatot kérek a tekintetes közönségtől, de biz Isten mindent az igazságért tettem.
Fogadós. Pinczérek.
Siessetek, tartsatok készen mindent! a magyar theátrumnak alkalmasint vége már, mindjárt itt lesznek vendégink. Csak fürgén, szaporán; mert ha az ételeket hamar hozzátok, a rossz is elkél, ha késtek, a jó sem tetszik.
Ha 24 krajczárost kérnek, melyik borból adjunk?
A 24 krajczárosból.
De már elfogyott.
Hát öntsetek vizet a 30 krajczáros közé.
Hiszen azt már fogadós úr megkeresztelte, ha még többet vizezzük, ingyen sem iszszák meg.
Hallgass filkó! Ha valaki panaszkodik, mondd: hogy az árvíz rontotta meg.
A mi urunk pinczéjében örökös árvíz van.
Hah! már jönnek vendégink.
Tessék notárius uram! tessék! az elsőség a vendéget illeti.